Mit érdemes tudnunk egy lakásfelújítás során? Mikor kell villanyszerelő?

Házzal kapcsolatos gondok- mit érdemes elektromos felújítás során tudni

Villany, víz és gáz. Ezek nélkül manapság már létezni sem tudunk. Ha esetleg építkezésre vagy lakásfelújításra adjuk a fejünket, vagy új ingatlant vásárolunk, akkor elsősorban érdemes felmérni az elektromos áramfogyasztási igényünket.

Ebben az írásban elsősorban az elektromos dolgokkal kapcsolatos jó tanácsokról fogok beszélni elsősorban.

Egy költözés után mi az, ami a leginkább bosszantó lehet számunkra?

Sokszor már sajnos beköltözés után szembesülnek azzal, hogy esetlegesen valami nem megfelelően működik az elektronikával kapcsolatosan. Ugyan ezek a dolgok nagyon nehezen észrevehetők és bizony sok esetben hosszabb időnek is el kell telnie, hogy észrevegyük, de mivel elektronikáról van szó és az nagyon veszélyes lehet, ezért mindenképpen szükséges elvégezni a javításokat. No de lássuk, hogy mik azok, amelyekből gondolhatjuk, hogy esetleg az elektronikával lehet a probléma:

– konnektorunk szikrázik,vagy esetleg enyhén kormos jeleket mutat

– ha esetleg égett műanyagra emlékeztető szagot érzünk a lakásban,

– sistergő hangot hallunk,

– villanykörténk vibrál,

De mi a teendő, ha már rosszul alakulnak a dolgok?

Az első és legfontosabb teendőnk, hogy azonnal villanyszerelő szakember segítségét kérjük. A szakember segítségét és tanácsát abban az esetben is érdemes kikérni, ha valamilyen nagyobb teljesítményű fogyasztó eszközt kívánunk alkalmazni lakásunkban, mivel ha erre nem megfelelő a rendszerünk, akkor az is rohamosan károsíthatja a már meglévő rendszert, vagy akár rosszabb esetben teljesen tönkre is vághatja. Külön kiemelném ha esetleg légkondicionálót, vagy valamilyen nagyobb teljesítményű fürdőszobai, vagy konyhai gépet kívánunk üzembe helyezni.

Tehát a feladat egyszerű, mi sajnos szabad szemmel nem vagyunk képesek megállapítani, hogy ingatlanunk milyen minőségű elektronikai rendszerrel rendelkezik, de az erre szakosodott szakemberek ezt könnyedén megállapíthatják, és meg tudják mondani, hogy mi az amit elbír.

Fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy sok helyen újszerűnek tűnhetnek a konnektorok és a rendszer is újnak tűnhet, de ez még nem jelenti azt, hogy ez valóban így is van, a külsőleg rendben lévő dolgok még nem nyújtanak garanciát semmire sem.

Lássuk, hogy mi az, ami megtörténhet, ha esetleg nem vesszük igénybe az előzetes felmérést és megtörténik a baj?

Sajnos akkor elég kellemetlen és hosszadalmas folyamatok elé nézhetünk, ha az elektromos hálózatunkban meghibásodás keletkezik. Már csak azért is, mert a megoldáshoz lehetséges, hogy szükséges lesz nagyobb munkálatok elvégzésére is, mint például a falbontás, vésés, vagy más egyéb kellemetlen munkafolyamat.

Tehát minden esetben célszerű szakember segítségét, tudását igénybe venni, hogy amennyire csak lehet, az esetleges problémákat kiküszöböljük, minél gyorsabban megoldjuk, és még költözés előtt, ha bármi probléma felmerülne, akkor arra is megoldást találjon. Ezáltal sokkal tudatosabban költözhetünk és nyugodtabban élvezhetjük új otthonunkat.

Főoldal a mit érdemes tudnunk lakásfelújítás során aloldalról