Mit érdemes tudnunk egy lakásfelújítás során? Mikor kell villanyszerelő?

Házzal kapcsolatos gondok- mit érdemes elektromos felújítás során tudni

Villany, víz és gáz. Ezek nélkül manapság már létezni sem tudunk. Ha esetleg építkezésre vagy lakásfelújításra adjuk a fejünket, vagy új ingatlant vásárolunk, akkor elsősorban érdemes felmérni az elektromos áramfogyasztási igényünket.

Ebben az írásban elsősorban az elektromos dolgokkal kapcsolatos jó tanácsokról fogok beszélni elsősorban.

Egy költözés után mi az, ami a leginkább bosszantó lehet számunkra?

Sokszor már sajnos beköltözés után szembesülnek azzal, hogy esetlegesen valami nem megfelelően működik az elektronikával kapcsolatosan. Ugyan ezek a dolgok nagyon nehezen észrevehetők és bizony sok esetben hosszabb időnek is el kell telnie, hogy észrevegyük, de mivel elektronikáról van szó és az nagyon veszélyes lehet, ezért mindenképpen szükséges elvégezni a javításokat. No de lássuk, hogy mik azok, amelyekből gondolhatjuk, hogy esetleg az elektronikával lehet a probléma:

– konnektorunk szikrázik,vagy esetleg enyhén kormos jeleket mutat

– ha esetleg égett műanyagra emlékeztető szagot érzünk a lakásban,

– sistergő hangot hallunk,

– villanykörténk vibrál,

De mi a teendő, ha már rosszul alakulnak a dolgok?

Az első és legfontosabb teendőnk, hogy azonnal villanyszerelő szakember segítségét kérjük. A szakember segítségét és tanácsát abban az esetben is érdemes kikérni, ha valamilyen nagyobb teljesítményű fogyasztó eszközt kívánunk alkalmazni lakásunkban, mivel ha erre nem megfelelő a rendszerünk, akkor az is rohamosan károsíthatja a már meglévő rendszert, vagy akár rosszabb esetben teljesen tönkre is vághatja. Külön kiemelném ha esetleg légkondicionálót, vagy valamilyen nagyobb teljesítményű fürdőszobai, vagy konyhai gépet kívánunk üzembe helyezni.

Tehát a feladat egyszerű, mi sajnos szabad szemmel nem vagyunk képesek megállapítani, hogy ingatlanunk milyen minőségű elektronikai rendszerrel rendelkezik, de az erre szakosodott szakemberek ezt könnyedén megállapíthatják, és meg tudják mondani, hogy mi az amit elbír.

Fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy sok helyen újszerűnek tűnhetnek a konnektorok és a rendszer is újnak tűnhet, de ez még nem jelenti azt, hogy ez valóban így is van, a külsőleg rendben lévő dolgok még nem nyújtanak garanciát semmire sem.

Lássuk, hogy mi az, ami megtörténhet, ha esetleg nem vesszük igénybe az előzetes felmérést és megtörténik a baj?

Sajnos akkor elég kellemetlen és hosszadalmas folyamatok elé nézhetünk, ha az elektromos hálózatunkban meghibásodás keletkezik. Már csak azért is, mert a megoldáshoz lehetséges, hogy szükséges lesz nagyobb munkálatok elvégzésére is, mint például a falbontás, vésés, vagy más egyéb kellemetlen munkafolyamat.

Tehát minden esetben célszerű szakember segítségét, tudását igénybe venni, hogy amennyire csak lehet, az esetleges problémákat kiküszöböljük, minél gyorsabban megoldjuk, és még költözés előtt, ha bármi probléma felmerülne, akkor arra is megoldást találjon. Ezáltal sokkal tudatosabban költözhetünk és nyugodtabban élvezhetjük új otthonunkat.

Főoldal a mit érdemes tudnunk lakásfelújítás során aloldalról

Villanyszerelés Budapest III. kerület Villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest III. kerület Villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest III. kerület Villanyszerelő 10 év tapasztalattal! 06-20-3474-552

villanyszerelés budapest 3. kerület
villanyszerelés budapest 3. kerület

Utca Irányítószám
Ádám utca 1038
Ádámföldi utca 1031
Ady Endre utca 1039
Ágoston utca 1032
Akác köz 1033
Akácfa utca 1039
Áldomás utca 1031
Almáskert utca 1037
Álmos utca 1039
Amfiteátrum utca 1031
Anikó utca 1031
Ányos utca 1031
Apát utca 1033
Apátkút utca 1031
Aradi utca 1039
Arany utca 1039
Aranyalma utca 1031
Aranyhegyi lejtő 1031
Aranyhegyi út 1031
Aranyos utca 1031
Aranypatak utca 1037
Aranyvölgy utca 1037
Arató Emil tér 1031
Ármány utca 1039
Árok utca 1038
Árpád fejedelem út 1036
Árpád Fejedelem útja 1036
Árpád utca 1039
Árvácska utca 1038
Ásó utca 1039
Attila utca 1039
Bajáki Elemér utca 1039
Bajtárs köz 1039
Bajtárs utca 1039
Bálint György utca 1039
Baross utca 1039
Batthyány utca 1039
Bebo Károly utca 1039
Bécsi út 1037
Békásmegyer utca 1038
Béke utca 1039
Bem utca 1039
Benedek Elek utca 1033
Bercsényi utca 1039
Bérctető utca 1038
Berend utca 1035
Bernát utca 1038
Berzsenyi Dániel utca 1039
Beszterce utca 1034
Bethlen utca 1038
Bivalyos utca 1039
Bocskai utca 1039
Bogdáni út 1033
Boglár utca 1039
Boglya utca 1031
Bojtár utca 1037
Bokor utca 1037
Boris utca 1031
Botond utca 1038
Budakalász utca 1039
Búvár utca 1033
Búza utca 1033
Csaba utca 1039
Család utca 1039
Csalma utca 1031
Csatárka út 1037
Csemete utca 1036
Cserepes köz 1033
Cserepes utca 1033
Csermák Antal utca 1038
Cserszömörce utca 1031
Csikóvár utca 1031
Csillaghegyi út 1037
Csillagszem utca 1037
Csobánka tér 1039
Csónakház utca 1031
Csörlő köz 1038
Csörlő utca 1038
Csúcshegyi út 1037
Czetz János köz 1039
Czetz János utca 1039
Czuczor utca 1039
Deák utca 1039
Dereglye utca 1036
Derű utca 1035
Dévai Bíró Mátyás tér 1034
Dinamó utca 1031
Diófa utca 1038
Doberdó út 1037
Dobogókő utca 1031
Domoszló köz 1037
Domoszló lejtő 1037
Domoszló út 1037
Donát utca 1038
Dósa utca 1031
Dózsa György utca 1038
Drótos utca 1031
Dugovics Titusz tér 1036
Édes utca 1039
Égető utca 1038
Ékszer utca 1038

Utca Irányítószám
Emőd utca 1031
Eperfa utca 1038
Ér utca 1037
Érc utca 1032
Erdőalja köz 1037
Erdőalja lejtő 1037
Erdőalja lépcső 1037
Erdőalja út 1037
Erdőhát út 1037
Erdőszél köz 1037
Erdőszél utca 1037
Erzsébet köz 1038
Eső utca 1034
Észak utca 1038
Evező utca 1036
Ezüsthegy utca 1038
Farkastorki köz 1037
Farkastorki lejtő 1037
Farkastorki út 1037
Fehéregyházi út 1037
Fehérítő utca 1037
Fehérítőgyár utca 1037
Fényes Adolf utca 1036
Fergeteg utca 1037
Fésűs utca 1039
Flóra utca 1037
Flórián tér 1033
Fő tér 1033
Fodros köz 1039
Fodros utca 1039
Föld utca 1032
Folyamőr utca 1033
Folyóka utca 1037
Folyondár köz 1037
Folyondár utca 1037
Forduló utca 1037
Forrás utca 1037
Frigyes utca 1039
Fürdő utca 1038
Füst Milán utca 1039
Galagonya utca 1036
Garay utca 1039
Gazella utca 1039
Gázgyár utca 1031
Gémeskút utca 1037
Géza utca 1038
Gladiátor utca 1031
Góbé utca 1037
Gölöncsér utca 1037
Guckler Károly út 1037
Gúla utca 1031
Gyanta utca 1038
Gyenes utca 1032
Gyepes utca 1038
Gyík utca 1037
Gyógyszergyár utca 1037
Gyöngyvirág utca 1038
Gyula utca 1039
Gyűrű utca 1039
Hadriánus utca 1039
Hajlékos utca 1031
Hajógyár utca 1033
Halastó utca 1039
Halász Gábor utca 1039
Harang utca 1037
Haránt köz 1037
Haránt utca 1037
Hármashatárhegyi út 1037
Harrer Pál utca 1033
Harsány lejtő 1037
Hasáb köz 1039
Határ út 1038
Hatvany Lajos utca 1039
Hedvig utca 1037
Hegesztő utca 1038
Hegy utca 1038
Hegyalja utca 1038
Hegycsúcs utca 1038
Hegyláb utca 1038
Hegymászó utca 1038
Hegyoldal utca 1037
Heltai Jenő tér 1039
Herkules utca 1033
Héthalom utca 1031
Hévízi út 1033
Hídfő utca 1033
Himző utca 1039
Hold utca 1039
Hollós Korvin Lajos utca 1039
Honvéd utca 1038
Hortenzia köz 1037
Hortobágyi utca 1039
Hősök tere 1038
Huba utca 1039
Hunor utca 1035
Hunyadi utca 1039
Huszti út 1033
Ibolya utca 1038
Iglice utca 1037
Igló utca 1039
Ilonka utca 1037
Ingovány utca 1031
Iringó utca 1031
Iskola utca 1038
Iszap utca 1039
Jablonka köz 1037
Jablonka lejtő 1037
Jablonka út 1037
János dűlő 1038
Jégtörő út 1033
Jeles utca 1037
Jendrassik György utca 1039
Jókai utca 1039
Jolsva utca 1037
Jós utca 1039
József Attila utca 1039
József utca 1038
Judit utca 1037
Juhász Gyula utca 1039
Julika utca 1039
Jutas köz 1037
Jutas utca 1037
Kabar utca 1039
Kadosa utca 1031
Kalap utca 1037
Kalászi köz 1039
Kalászi utca 1039
Kálvin köz 1033
Kamra utca 1038
Kanász utca 1037
Kanóc utca 1031

Villanyszerelés Budapest III. kerület villanyszerelő

Kapaszkodó utca 1037
Kápolna dűlő 1038
Karácsony Sándor utca 1039
Kaszásdűlő utca 1033
Kazal utca 1031
Kázmér utca 1038
Kecske köz 1034
Kecske utca 1034
Kékfestő köz 1031
Kékfestő utca 1037
Keled út 1031
Kelta utca 1039
Kenyeres utca 1034
Kerék utca 1035
Kert sor 1038
Kéve utca 1033
Kincses utca 1039
Kinizsi utca 1039
Királyhelmec utca 1037
Királylaki köz 1037
Királylaki lejtő 1037
Királylaki út 1037
Királyok út 1039
Királyok útja 1039
Kisbojtár utca 1037
Kiscelli köz 1037
Kiscelli lejtő 1037
Kiscelli utca 1037
Kiscsikós köz 1033
Kiscsillag utca 1037
Kisdomb utca 1037
Kiss János utca 1038
Kőbánya utca 1038
Kőfal utca 1038
Kölcsey utca 1039
Köles utca 1033
Kolostor út 1037
Kolosy tér 1036
Kolozsvári utca 1039
Kolta utca 1037
Koltói Anna utca 1039
Kőpor köz 1037
Kőpor utca 1037
Kőrés lejtő 1038
Kórház utca 1033
Kőrös utca 1038
Korsó utca 1039
Körte utca 1032
Körtvélyes köz 1037
Körtvélyes utca 1037
Kossuth Lajos utca 1039
Kovácsi utca 1037
Kőzet utca 1037
Kubik utca 1037
Kunigunda út 1037
Kurszán utca 1039
Kuzsinkszky utca 1031
Laborc árok 1037
Laborc köz 1037
Laborc utca 1037
Ladik utca 1033
Lajos utca 1036
Laktanya utca 1033
Leányfalu utca 1033
Légió utca 1031
Lehel utca 1039
Lékai Bíboros tér 1039
Lepence utca 1031
Liget utca 1038
Lilla utca 1031
Lőpormalom utca 1031
Losonc utca 1039
Lukács György utca 1039
Madzsar József utca 1039
Majoranna utca 1037
Malomkerék utca 1031
Máramaros köz 1037
Máramaros út 1037
Margitliget utca 1039
Margó utca 1039
Mária utca 1039
Maros utca 1039
Márton dűlő 1038
Márton köz 1038
Márton út 1038
Matróz utca 1033
Mátyás király út 1039
Mátyáshegyi köz 1037
Mátyáshegyi út 1037
Mécsvirág utca 1037
Medgyessy Ferenc utca 1039
Meggy utca 1038
Meggyfa utca 1033
Mély utca 1038
Menedékház utca 1037
Mészkő utca 1031
Mező utca 1038
Miklós tér 1033
Miklós utca 1033
Mikoviny utca 1037
Mocsaras dűlő 1031
Mókus utca 1036
Monostori út 1031
Mozaik utca 1033
Munkácsy utca 1039
Muzsla utca 1031
Nád utca 1038
Nádszál utca 1031
Nagybátonyi utca 1037
Nagymihály utca 1037
Nagyszombat utca 1034
Nagyvárad utca 1039
Nánási köz 1031
Nánási út 1031
Nap utca 1039
Napfény utca 1039
Naplemente utca 1039
Naszád utca 1037
Nefelejcs utca 1039
Nimród utca 1031
Nyár utca 1039
Nyereg út 1037
Óbor utca 1038
Óbudai rakpart 1033
Óbudai utca 1033
Orbán Balázs út 1037
Öregbükk utca 1031
Örlő köz 1031
Örlő utca 1031
Őrtorony utca 1039
Örvös utca 1037
Őszike utca 1039
Óvár utca 1037
Őzsuta utca 1037
Pabló Neruda utca 1039
Pacsirtamező utca 1034
Pais Dezső utca 1039
Pákász utca 1031
Palicsi utca 1031
Palló köz 1039
Pálvölgyi köz 1037
Pálvölgyi út 1037
Papírgyár utca 1038
Pásztordomb 1038
Patakvölgyi lejtő 1037
Pendítő köz 1039
Perc utca 1036
Perényi köz 1037
Perényi út 1037
Perje utca 1038
Péter utca 1031
Pethe Ferenc tér 1033
Petőfi utca 1039
Petúr utca 1031
Piac tér 1039
Pille utca 1039
Pince köz 1038
Pirkadat utca 1037
Piroska utca 1039
Podolin utca 1034
Pók utca 1031
Polgár utca 1033
Pomázi köz 1037
Pomázi út 1037
Pozsonyi utca 1039
Prés utca 1031
Pünkösdfürdő utca 1039
Pusztadombi utca 1038
Pusztakúti út 1038
Ráby Mátyás utca 1038
Radl árok 1037
Rákóczi utca 1039
Raktár utca 1035
Rámhegy utca 1031
Reményi Ede utca 1033
Reménység utca 1032
Remete köz 1037
Remetehegyi árok 1037
Remetehegyi út 1037
Reviczky ezredes utca 1033
Ringató utca 1031
Rókahegyi út 1038
Római part 1031
Római tér 1031
Római út 1031
Rövid utca 1039
Rozália utca 1031
Rozgonyi Piroska utca 1031
Rózsa utca 1038
Rózsadomb utca 1038
Rozsda utca 1031
Ságvári Endre utca 1039
Sajtoló utca 1031
San Marco utca 1034
Sarkadi Imre utca 1039
Saroglya utca 1031
Selmeci utca 1034
Selyem utca 1032
Sereg utca 1037
Seregély köz 1037
Seregély utca 1037
Silvánus sétány 1031
Solymár köz 1037
Solymár utca 1032
Solymárvölgyi út 1037
Sorompó utca 1033
Sóvári utca 1031
Sport utca 1038
Sramli utca 1039
Sújtás utca 1031
Sulyok utca 1031
Szabadka utca 1039
Szabadság utca 1039
Szamos utca 1039
Szamovár utca 1039
Széchenyi utca 1039
Szekerce utca 1039
Szél utca 1035
Szélfű utca 1037
Szellő utca 1035
Szélvész utca 1037
Szent István utca 1039
Szent János utca 1039
Szentendrei út 1038
Szentlélek tér 1033
Széphegy utca 1037
Szépkilátó utca 1038
Szépvölgyi út 1037
Szérűskert utca 1033
Szilke utca 1039
Szilva utca 1037
Szőlő köz 1032
Szőlő utca 1034
Szőlőkert utca 1033
Szőlővész utca 1037
Szomolnok utca 1034
Táborhegyi lépcső 1037
Táborhegyi út 1037
Taliga utca 1031
Tamás utca 1038
Táncsics Mihály utca 1038
Tanuló utca 1033
Tarhos utca 1037
Tavasz utca 1033
Tegez utca 1039
Tégla utca 1032
Tél utca 1036
Temes utca 1038
Temesvári utca 1039
Templom utca 1038
Testvérhegyi köz 1037
Testvérhegyi lejtő 1037
Testvérhegyi út 1037
Teszársz Károly utca 1032
Tímár utca 1034
Toboz utca 1037
Tóga utca 1031
Toldás köz 1037
Toldi utca 1039
Tompa Mihály utca 1039
Törköly utca 1038
Torma Károly utca 1031
Törökkő dűlő 1037
Törökkő utca 1037
Toronya köz 1037
Toronya utca 1037
Törzs utca 1032
Tulipán utca 1038
Tüzér utca 1038
Tűzföld utca 1039
Tűzliliom utca 1037
Üde utca 1037
Új utca 1038
Újmegyeri tér 1039
Újvár utca 1037
Ürömhegyi lejtő 1037
Ürömhegyi út 1037
Ürömi út 1038
Üst utca 1038
Uszály utca 1036
Utód utca 1039
Váci Mihály tér 1031
Vadászles utca 1037
Vadóc utca 1037
Vajda János utca 1033
Valéria utca 1038
Vályog utca 1032
Váradi Sándor utca 1032
Váradi utca 1035
Városfal köz 1031
Varsa utca 1031
Vas sor 1038
Vasút sor 1038
Veder utca 1035
Vég utca 1039
Végvár utca 1034
Velence utca 1035
Vendel utca 1038

villanyszerelés Budapest 3. kerület
Vera tér 1039
Vera utca 1039
Verem utca 1038
Verhovina utca 1037
Verőfény utca 1035
Viador utca 1034
Vihar utca 1035
Viharhegyi út 1037
Virág Benedek utca 1037
Virág utca 1038
Virágosnyereg utca 1037
Vitorla utca 1031
Vízimalom sétány 1031
Vízimolnár köz 1031
Vízimolnár utca 1031
Víziorgona utca 1039
Vízmosás lejtő 1037
Vízmosás utca 1037
Víznyelő utca 1031
Vízvezeték utca 1038
Völgy utca 1039
Vonat utca 1031
Vöröskereszt utca 1033
Vörösmarty utca 1039
Vörösvári út 1033
Zab utca 1033
Záhony utca 1031
Zápor utca 1034
Zaránd köz 1031
Zaránd utca 1031
Zay utca 1037
Zemplén Győző utca 1039
Zeyk Domonkos utca 1037
Zöld utca 1039
Zöldfa utca 1039
Zrinyi utca 1039
Zsámoly utca 1038
Zsirai Miklós utca 1039
Zsófia utca 1031
Zúzmara köz 1037
Zúzmara utca 1037

Villanyszerelés Budapest III. kerület villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest II. kerület, villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest II. kerület, villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest II. kerület, villanyszerelő 10 év tapasztalattal! 06-20-3474-552

villanyszerelés budapest 2. kerület
villanyszerelés budapest 2. kerület

 

Utca Irányítószám
Ábránd utca 1029
Ábrányi Emil utca 1026
Achim András utca 1028
Ady Endre utca 1024
Áfonya utca 1025
Áldás utca 1025
Ali utca 1025
Álmos vezér utca 1029
Alsó zöldmáli út 1025
Alsóvölgy utca 1021
Alvinci út 1022
Apolka utca 1025
Apostol utca 1025
Arad utca 1028
Aranka utca 1022
Arany János tér 1029
Arany János utca 1029
Aranybulla utca 1029
Árpád fejedelem út 1023
Árpád Fejedelem útja 1023
Árpád tér 1029
Árpád utca 1028
Árvácska utca 1022
Aszu köz 1028
Aszu utca 1028
Attila utca 1028
Avedik utca 1026
Baba utca 1025
Badacsony utca 1029
Bajnok utca 1029
Bajvívó utca 1027
Baka utca 1024
Bakfark utca 1027
Balogh Ádám köz 1026
Balogh Ádám utca 1026
Balogvár utca 1022
Barlang utca 1025
Barsi utca 1022
Battai lépcső 1025
Battai út 1025
Batyu utca 1025
Bécsi út 1023
Bég utca 1022
Bem József tér 1027
Bem József utca 1027
Bem rakpart 1027
Bercsényi utca 1028
Berkenye utca 1025
Bethlen Gábor utca 1028
Bimbó köz 1026
Bimbó út 1026
Birsalma utca 1029
Bocskai István út 1029
Bodrog utca 1027
Bogár lépcső 1022
Bogár utca 1022
Bognár utca 1021
Bölény utca 1029
Bölöni György utca 1021
Bólyai utca 1023
Borbolya utca 1023
Boróka utca 1025
Botond vezér utca 1029
Branyiszkó út 1026
Brassó utca 1028
Budajenő utca 1028
Budakeszi út 1021
Budenz út 1021
Bujdosó köz 1028
Bükkfa utca 1028
Bulcsú vezér utca 1029
Búzavirág utca 1025
Cenk utca 1028
Cimbalom köz 1025
Cimbalom utca 1025
Cirbolya utca 1025
Cirok utca 1026
Csalán köz 1025
Csalán út 1025
Csalit utca 1025
Csalogány utca 1027
Csapláros utca 1027
Csatárka köz 1025
Csatárka út 1025
Csatlós utca 1029
Csejtei köz 1025
Csejtei utca 1025
Cseppkő köz 1025
Cseppkő utca 1025
Cserfa utca 1023
Cserge utca 1029
Cserje utca 1025
Csévi köz 1025
Csévi utca 1025
Csibor utca 1021
Csíksomlyó utca 1025
Csokonai utca 1028
Csongor utca 1029
Csopaki utca 1022
Csurgó utca 1029
Dámvad utca 1029

Utca Irányítószám
Dara utca 1023
Darázs utca 1023
Daru utca 1023
Deák Ferenc utca 1028
Dékán utca 1024
Delta utca 1028
Dénes utca 1021
Dér utca 1028
Dés utca 1028
Detrekő utca 1022
Díszfű utca 1029
Ditró utca 1026
Dombos utca 1029
Dózsa György utca 1028
Duna utca 1029
Dutka Ákos utca 1029
Egres utca 1029
Ellák utca 1029
Előd vezér utca 1029
Emelkedő utca 1029
Emese utca 1029
Endrődi köz 1026
Endrődi Sándor utca 1026
Érmelléki utca 1026
Erőd utca 1027
Ervin utca 1026
Eskü utca 1028
Eszter utca 1025
Ezredes utca 1024
Fajd utca 1025
Fáklyaliliom utca 1029
Fazekas utca 1027
Fejsze utca 1028
Fekete István utca 1021
Fekete Sas utca 1027
Feketefej utca 1029
Feketerigó utca 1029
Felhévízi utca 1025
Felső Zöldmáli út 1025
Felvinci utca 1022
Fény utca 1024
Fényes Elek utca 1024
Fenyves lejtő 1026
Fenyves lépcső 1026
Fenyves utca 1026
Ferenchegyi lépcső 1025
Ferenchegyi út 1025
Fillér lépcső 1022
Fillér utca 1024
Fő utca 1027
Forint utca 1024
Frankel Leó út 1027
Frankel Leó utca 1027
Füge utca 1022
Fullánk utca 1026
Furulya utca 1021
Fuvola utca 1028
Gábor Áron köz 1026
Gábor Áron utca 1026
Galóca utca 1028
Ganz köz 1027
Ganz utca 1027
Garas utca 1026
Gárdonyi Géza út 1026
Gazda utca 1028
Gellért utca 1029
Gémes utca 1029
Gerbera utca 1028
Gerecse utca 1028
Gesztenyefa utca 1028
Géza fejedelem út 1029
Glück Frigyes út 1025
Gomba utca 1025
Görgényi út 1025
Gül Baba utca 1023
Guyon köz 1026
Guyon Richárd utca 1026
Gyémántos lépcső 1021
Gyergyó utca 1026
Gyíkfű utca 1029
Gyöngyvér utca 1029
Gyöngyvirág utca 1028
Gyopár utca 1028
Gyorskocsi utca 1027
Gyulai Pál utca 1029
Hankóczy Jenő utca 1022
Harangvirág utca 1026
Harcsa utca 1023
Hargita utca 1026
Harmatcsepp utca 1028
Hársalja utca 1029
Hárshegyi krt. 1021
Hárshegyi út 1021
Határ utca 1029
Hattyú utca 1027
Házmán utca 1026
Hegyi utca 1026
Heinrich István utca 1021
Henger utca 1027
Hidász utca 1026
Hideg utca 1028
Hidegkúti út 1028
Hímes utca 1029
Hírnök utca 1029
Hiúz utca 1026
Homokóra utca 1029
Honfoglalás utca 1029
Honvéd utca 1028
Horvát utca 1027
Huba vezér utca 1029
Hunyadi János utca 1028
Hűvösvölgyi út 1026
Imola utca 1028
Irányi Dániel utca 1029
Irén utca 1021
Jánosbogár utca 1028
Járóka utca 1028
Jegesmedve lejtő 1028
Jegesmedve utca 1028
Jókai utca 1028
József Attila út 1029
Józsefhegyi lépcső 1025
Józsefhegyi utca 1025
Júlia utca 1026
Jurányi utca 1027
Kacsa utca 1027
Kadarka utca 1028
Kandó Kálmán utca 1027
Kánya utca 1028
Kapás utca 1027
Káplár utca 1024
Kapor utca 1022
Kapy utca 1025

Villanyszerelés Budapest II. kerület, Villanyszerelő

Karabély utca 1026
Kardos utca 1028
Kárpát utca 1029
Kassa utca 1028
Kavics utca 1025
Kazinczy utca 1028
Kecskehegyi út 1028
Kelemen László utca 1026
Keleti Károly utca 1024
Kenyérmező utca 1028
Kér utca 1029
Kerékhegyi utca 1029
Kerényi Frigyes utca 1028
Kertváros utca 1028
Keselyű út 1025
Keskeny utca 1021
Kevélyhegyi utca 1028
Kilátás utca 1025
Kilincs utca 1028
Kinizsi Pál utca 1029
Kisasszony utca 1028
Kisfaludy utca 1029
Kisgazda utca 1028
Kitaibel Pál utca 1024
Kő utca 1028
Kőfejtő utca 1029
Kőhárs utca 1021
Kőhegyi út 1028
Kokárda utca 1028
Kökény utca 1028
Kölcsey utca 1028
Kolozsvár utca 1028
Kolozsvári Tamás utca 1023
Komjádi Béla utca 1023
Kondor út 1025
Kondorkert utca 1025
Kopogó lépcső 1022
Koppány vezér utca 1029
Kőrös utca 1028
Kőrózsa utca 1028
Kossuth Lajos utca 1028
Kővári út 1028
Kövidinka utca 1028
Községház utca 1028
Köztársaság utca 1029
Krecsányi utca 1025
Küküllő utca 1026
Kulcs utca 1028
Kulpa utca 1025
Kupeczky utca 1025
Kuruc utca 1021
Kuruclesi út 1021
Kút utca 1024
Labanc utca 1021
Labdarózsa utca 1029
Lajos utca 1023
Látóhegyi út 1029
Léc utca 1029
Lehel utca 1028
Len utca 1028
Lepke köz 1026
Lepke utca 1026
Leshegy utca 1028
Lévay utca 1022
Levél utca 1023
Liliom utca 1028
Lipótmezei út 1021
Lipthay utca 1027
Líra utca 1029
Lívia utca 1025
Lóczy Lajos utca 1022
Lórántffy Zsuzsanna lépcső 1026
Lórántffy Zsuzsanna út 1022
Lotz Károly utca 1026
Lövőház utca 1024
Lublói utca 1023
Lukács utca 1023
Lupény utca 1026
Madár utca 1025
Magdolna utca 1029
Majális utca 1025
Mák utca 1022
Malomcsárda utca 1028
Mandula utca 1025
Marcibányi tér 1022
Margit körút 1027
Margit krt. 1024
Margit tér 1023
Margit utca 1023
Mária utca 1028
Máriaremetei út 1029
Maros utca 1028
Mátra utca 1028
Mecenzéf utca 1025
Mechwart lépcső 1024
Mechwart liget 1024
Mechwart tér 1024
Mecset utca 1023
Medve utca 1027
Méh utca 1029
Mester utca 1028
Mészégető utca 1029
Miatyánk utca 1028
Mikes Kelemen utca 1028
Mikszáth Kálmán utca 1028
Modori utca 1021
Moszkva tér 1024
Muflon utca 1029
Muhar utca 1028
Muraközi utca 1025
Nádasdy Ferenc utca 1029
Nádor utca 1029
Nagy Imre tér 1027
Nagy Lajos tér 1026
Nagyajtai utca 1026
Nagybányai lépcső 1025
Nagybányai út 1025
Nagykovácsi út 1029
Nagyrét utca 1029
Nagyvárad utca 1028
Napraforgó köz 1021
Napraforgó utca 1021
Napsugár lépcső 1025
Napsugár utca 1025
Napvirág utca 1025
Nedü utca 1028
Noémi utca 1028
Nóra utca 1028
Nyár utca 1028
Nyáry Pál utca 1029
Nyéki út 1021
Nyúl utca 1024
Ördögárok 1029
Ördögárok utca 1028
Orgona utca 1023
Orló utca 1026
Örökzöld utca 1028
Orom utca 1029
Orsó utca 1026
Ösvény utca 1028
Ötvös János utca 1021
Őzgida köz 1025
Őzgida utca 1025
Páfrány út 1025
Páfránykert utca 1025
Páfrányliget utca 1025
Pajzs utca 1025
Palánta utca 1025
Palatinus utca 1025
Pálos utca 1021
Pálvölgyi út 1025
Párás utca 1029
Pasaréti köz 1026
Pasaréti tér 1026
Pasaréti út 1026
Patakhegyi utca 1028
Patróna utca 1028
Pázsit utca 1026
Péch Antal utca 1029
Pengő köz 1024
Pengő utca 1024
Pentelei Molnár utca 1025
Petőfi utca 1028
Petrezselyem utca 1024
Pinceszer utca 1028
Piszke utca 1028
Pitypang utca 1025
Pozsonyi utca 1028
Présház utca 1022
Prímás utca 1026
Pusztaszeri köz 1025
Pusztaszeri út 1025
Radna utca 1026
Rákóczi utca 1028
Rákos utca 1028
Rend utca 1028
Repkény utca 1023
Rét lépcső 1022
Rét utca 1022
Retek utca 1024
Rezeda utca 1028
Rézsü utca 1029
Rhédey utca 1026
Riadó utca 1026
Ribáry utca 1022
Rigó utca 1029
Rodostó utca 1028
Rókushegyi lépcső 1022
Rómer Flóris utca 1024
Rózsa utca 1028
Rózsahegy utca 1024
Rügy utca 1026
Ruszti út 1022
Ruthén út 1025
Sajka utca 1023
Sarolta utca 1025
Sasbérc utca 1029
Selyemakác utca 1025
Simon utca 1029
Síp utca 1028
Sodrás utca 1026
Sólyomvölgy utca 1029
Som utca 1029
Sövény utca 1026
Sóvirág utca 1028
Szabadság tér 1029
Szabadság utca 1028
Szakadék út 1021
Szalamandra köz 1025
Szalamandra út 1025
Szalonka út 1025
Szalonkales utca 1025
Szamorodni utca 1028
Szamos utca 1028
Szarvashegy utca 1028
Szász Károly utca 1027
Széchenyi utca 1028
Szegedi Róza utca 1029
Szegfű utca 1028
Széher út 1021
Szemlőhegy utca 1025
Széna tér 1024
Szent Gellért utca 1029
Szent István utca 1029
Szent József utca 1029
Szent László utca 1029
Szentháromság utca 1029
Szépecske utca 1025
Szepesi utca 1028
Széphalom utca 1021
Szépilona utca 1029
Szépjuhászné út 1021
Széplak utca 1026
Szépvölgyi dűlő 1025
Szépvölgyi köz 1025
Szépvölgyi út 1025
Szerb Antal utca 1021
Szeréna köz 1025
Szeréna út 1025
Szikla utca 1025
Szilágyi Erzsébet fasor 1024
Szilágyi Erzsébet utca 1028
Szilfa utca 1025
Szipka utca 1021
Szirom utca 1029
Szirt utca 1029
Szivarfa köz 1025
Szívvirág utca 1029
Táltos utca 1029
Tamara utca 1029
Táncsics Mihály utca 1028
Tapolcsányi utca 1022
Tárkony utca 1028
Tárnok utca 1028
Tárogató lejtő 1021
Tárogató út 1021
Tátra utca 1029
Temető utca 1028
Templom köz 1028
Templom utca 1028
Testvér köz 1028
Tisza utca 1029
Tiszafa utca 1025
Titán utca 1028
Tizedes utca 1024
Töhötöm vezér utca 1029
Tökhegyi út 1028
Toldi Miklós utca 1029
Tölgyfa utca 1027
Tömörkény utca 1025
Tompa Mihály utca 1029
Tópart utca 1028
Torda utca 1029
Torockó köz 1026
Torockó tér 1026
Torockó utca 1026
Török utca 1023
Törökvész lejtő 1026
Törökvész út 1025
Tótasszonyi út 1028
Tövis utca 1026
Trombitás út 1026
Tujafa utca 1029
Tulipán utca 1022
Turbán utca 1023
Türbe tér 1023
Turista út 1025
Turul utca 1029
Tüske utca 1026
Üdülő út 1021
Újsor utca 1028
Úrbéres utca 1028
Ürömi köz 1023
Ürömi utca 1023
Üstökös utca 1027
Utas utca 1025
Üvegház utca 1028
Uzsoki utca 1029
Vadalma utca 1028
Vadaskerti utca 1021
Vadetető utca 1028
Vadkörte utca 1028
Vadorzó utca 1026
Vadrózsa utca 1022
Vajk fejedelem utca 1029
Vakond utca 1029
Várhegy utca 1028
Városhatár utca 1029
Varsányi Irén utca 1027
Varsányi udvar 1027
Váry köz 1028
Véka utca 1028
Vend utca 1025
Verecke köz 1025
Verecke lépcső 1025
Verecke út 1025
Vérhalom tér 1025
Vérhalom utca 1025
Veronika utca 1023
Versec sor 1021
Verseghy Ferenc utca 1026
Vezér utca 1029
Vidra utca 1027
Vihorlát utca 1025
Villám utca 1029
Vince utca 1024
Viola utca 1028
Virág árok 1026
Vitéz utca 1027
Vízesés utca 1028
Vízmosás utca 1028
Völgy utca 1021
Volkmann utca 1026
Vörösberkenye utca 1025
Vörösmarty utca 1028
Vöröstorony lejtő 1025
Vöröstorony lépcső 1025
Vöröstorony utca 1025
Zerind vezér utca 1029
Zilah utca 1022
Zivatar utca 1024
Zöldkert út 1025
Zöldkő utca 1025
Zöldlomb utca 1025
Zöldmáli lejtő 1025
Zöldmáli út 1025
Zrinyi Miklós út 1029
Zrinyi utca 1028
Zsellér utca 1028
Zsemlye utca 1021
Zsigmond köz 1023
Zsigmond tér 1023
Zsindely utca 1025
Zsíroshegyi út 1029
Zsolt fejedelem utca 1029
Zuhany utca 1025
Zuhatag sor 1026
Zuhatag utca 1021
Zuzmó utca 1029

Villanyszerelés Budapest II. kerület, Villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest I. kerület, villanyszerelő

Villanyszerelés Budapest I. kerület, villanyszerelő 10 év tapasztalattal

06-20-3474-552

villanyszerelés budapest 1.kerület
villanyszerelés budapest 1.kerület

Utca Irányítószám

Ág utca 1016
Aladár utca 1016
Alag utca 1013
Alagút utca 1013
Alkotás utca 1012
Alsóhegy utca 1016
Anjou bástya 1014
Anna utca 1014
Antal utca 1016
Apor Péter utca 1011
Apród utca 1013
Aranyhal utca 1011
Attila köz 1013
Attila út 1013
Avar utca 1016
Babits Mihály sétány 1014
Balta köz 1014
Batthyány tér 1011
Batthyány utca 1011
Bécsi tér 1014
Bem rakpart 1011
Bérc utca 1016
Berényi utca 1016
Bugát utca 1012
Clark Ádám tér 1013
Corvin tér 1011
Csalogány utca 1015
Csap utca 1016
Csónak utca 1015
Czakó utca 1016
Dárda utca 1014
Derék utca 1016
Dezső utca 1016
Dísz tér 1014
Döbrentei tér 1013
Döbrentei utca 1013
Donát köz 1015
Donáti lépcső 1015
Donáti utca 1015
Dózsa tér 1013
Fátyol utca 1013
Fazekas utca 1015
Fém utca 1016
Fenyő utca 1016
Feszty Árpád utca 1013
Fiath János utca 1015
Fő utca 1011
Fogas utca 1013
Fortuna köz 1014
Fortuna utca 1014
Franklin utca 1015
Galeotti utca 1016
Gellérthegy utca 1016
Gimnázium utca 1015
Gránit lépcső 1012
Gyorskocsi utca 1011
Győző utca 1012
Gyula utca 1016
Hadnagy utca 1013
Hajadon utca 1014
Halász lépcső 1011
Halász utca 1011
Halászbástya 1014
Harkály utca 1016
Hattyú utca 1015
Hegedűs köz 1013
Hegyalja út 1016

Villanyszerelés Budapest I. kerület, villanyszerelő

Hess András tér 1014
Hunfalvy utca 1015
Hunyadi János út 1011
Hunyadi László lépcső 1011
Ibolya utca 1014
Ilona lépcső 1015
Iskola lépcső 1011
Iskola utca 1011
Jácint utca 1015
Jávorka Sándor lépcső 1013
Jégverem utca 1011
Kagyló utca 1015
Kapás utca 1015
Kapisztrán tér 1014
Kard utca 1014
Kemál Atatürk sétány 1016
Kereszt utca 1013
Király lépcső 1015
Kocsány utca 1016
Kőműves lépcső 1016
Korlát utca 1012
Körmöci utca 1012
Kosciuszkó Tádé utca 1012
Krisztina körút 1013
Krisztina krt. 1013
Krisztina tér 1013
Kuny Domonkos utca 1012
Lánchíd utca 1013
Lant utca 1014
Linzi lépcső 1015
Lisznyai utca 1016
Logodi utca 1012
Lovarda utca 1014
Lovas utca 1012

Utca Irányítószám
Magas utca 1015
Magyar asszonyok bástyája 1014
Málna utca 1011
Mária tér 1011
Markovits Iván utca 1011
Márvány utca 1012
Mátray utca 1012
Mészáros utca 1016
Mihály utca 1016
Mikó utca 1012
Móra Ferenc utca 1014
Naphegy tér 1016
Naphegy utca 1016
Németvölgyi út 1012
Nőegylet utca 1014
Nyárfa utca 1012
Nyárs utca 1016
Öntőház utca 1013
Orom utca 1016
Országház utca 1014
Orvos utca 1016
Ostrom utca 1015
Pala utca 1011
Palota út 1014
Pálya utca 1012
Párduc utca 1016
Pásztor lépcső 1013
Pauler utca 1013
Petermann bíró utca 1014
Piroska utca 1016
Ponty utca 1011
Roham utca 1013
Róka utca 1016
Sánc utca 1016
Sándor Móric lépcső 1013
Sarló utca 1013
Sikló utca 1013
Somlói út 1016
Szabó Ilonka utca 1015
Szalag lépcső 1011
Szalag utca 1011
Számadó utca 1016
Szarvas tér 1013
Szeder utca 1015
Székely utca 1011
Széna tér 1015
Szent Gellért lépcső 1013
Szent Gellért rakpart 1013
Szent György tér 1014
Szentháromság tér 1014
Szentháromság utca 1014
Szilágyi Dezső tér 1011
Színház utca 1011
Szirom utca 1016
Szirtes út 1016
Szőnyeg utca 1011
Tábor utca 1012
Táncsics Mihály utca 1014
Tárnok utca 1014
Tibor utca 1016
Tigris utca 1016
Toldy Ferenc utca 1015
Toldy lépcső 1015
Tóth Árpád sétány 1014
Tündérlaki út 1016
Úri utca 1014
Vám utca 1011
Vándor utca 1015
Váralja utca 1013
Várfok utca 1012
Várkert 1013
Vérmező út 1012
Ybl Miklós tér 1013
Zerge lépcső 1012
Zsolt utca 1016

Villanyszerelés Budapest I. kerület, villanyszerelő

 

Villanyszerelő Budapest II. kerület, Villanyszerelés

Villanyszerelő Budapest II. kerület, Villanyszerelés 10 év tapasztalattal

06-20-3474-552

Utca Irányítószám

villanyszerelő budapest 2.kerület
villanyszerelő budapest 2.kerület

Ábránd utca 1029
Ábrányi Emil utca 1026
Achim András utca 1028
Ady Endre utca 1024
Áfonya utca 1025
Áldás utca 1025
Ali utca 1025
Álmos vezér utca 1029
Alsó zöldmáli út 1025
Alsóvölgy utca 1021
Alvinci út 1022
Apolka utca 1025
Apostol utca 1025
Arad utca 1028
Aranka utca 1022
Arany János tér 1029
Arany János utca 1029
Aranybulla utca 1029
Árpád fejedelem út 1023
Árpád Fejedelem útja 1023
Árpád tér 1029
Árpád utca 1028
Árvácska utca 1022
Aszu köz 1028
Aszu utca 1028
Attila utca 1028
Avedik utca 1026
Baba utca 1025
Badacsony utca 1029
Bajnok utca 1029
Bajvívó utca 1027
Baka utca 1024
Bakfark utca 1027
Balogh Ádám köz 1026
Balogh Ádám utca 1026
Balogvár utca 1022
Barlang utca 1025
Barsi utca 1022
Battai lépcső 1025
Battai út 1025
Batyu utca 1025
Bécsi út 1023
Bég utca 1022
Bem József tér 1027
Bem József utca 1027
Bem rakpart 1027
Bercsényi utca 1028
Berkenye utca 1025
Bethlen Gábor utca 1028
Bimbó köz 1026
Bimbó út 1026
Birsalma utca 1029
Bocskai István út 1029
Bodrog utca 1027
Bogár lépcső 1022
Bogár utca 1022
Bognár utca 1021
Bölény utca 1029
Bölöni György utca 1021
Bólyai utca 1023
Borbolya utca 1023
Boróka utca 1025
Botond vezér utca 1029
Branyiszkó út 1026
Brassó utca 1028
Budajenő utca 1028
Budakeszi út 1021
Budenz út 1021
Bujdosó köz 1028
Bükkfa utca 1028
Bulcsú vezér utca 1029
Búzavirág utca 1025
Cenk utca 1028
Cimbalom köz 1025
Cimbalom utca 1025
Cirbolya utca 1025
Cirok utca 1026
Csalán köz 1025
Csalán út 1025
Csalit utca 1025
Csalogány utca 1027
Csapláros utca 1027
Csatárka köz 1025
Csatárka út 1025
Csatlós utca 1029
Csejtei köz 1025
Csejtei utca 1025
Cseppkő köz 1025
Cseppkő utca 1025
Cserfa utca 1023
Cserge utca 1029
Cserje utca 1025
Csévi köz 1025
Csévi utca 1025
Csibor utca 1021
Csíksomlyó utca 1025
Csokonai utca 1028
Csongor utca 1029
Csopaki utca 1022
Csurgó utca 1029
Dámvad utca 1029

Villanyszerelő Budapest II. kerület Villanyszerelés
Dara utca 1023
Darázs utca 1023
Daru utca 1023
Deák Ferenc utca 1028
Dékán utca 1024
Delta utca 1028
Dénes utca 1021
Dér utca 1028
Dés utca 1028
Detrekő utca 1022
Díszfű utca 1029
Ditró utca 1026
Dombos utca 1029
Dózsa György utca 1028
Duna utca 1029
Dutka Ákos utca 1029
Egres utca 1029
Ellák utca 1029
Előd vezér utca 1029
Emelkedő utca 1029
Emese utca 1029
Endrődi köz 1026
Endrődi Sándor utca 1026
Érmelléki utca 1026
Erőd utca 1027
Ervin utca 1026
Eskü utca 1028
Eszter utca 1025
Ezredes utca 1024
Fajd utca 1025
Fáklyaliliom utca 1029
Fazekas utca 1027
Fejsze utca 1028
Fekete István utca 1021
Fekete Sas utca 1027
Feketefej utca 1029
Feketerigó utca 1029
Felhévízi utca 1025
Felső Zöldmáli út 1025
Felvinci utca 1022
Fény utca 1024
Fényes Elek utca 1024
Fenyves lejtő 1026
Fenyves lépcső 1026
Fenyves utca 1026
Ferenchegyi lépcső 1025
Ferenchegyi út 1025
Fillér lépcső 1022
Fillér utca 1024
Fő utca 1027
Forint utca 1024
Frankel Leó út 1027
Frankel Leó utca 1027
Füge utca 1022
Fullánk utca 1026
Furulya utca 1021
Fuvola utca 1028
Gábor Áron köz 1026
Gábor Áron utca 1026
Galóca utca 1028
Ganz köz 1027
Ganz utca 1027
Garas utca 1026
Gárdonyi Géza út 1026
Gazda utca 1028
Gellért utca 1029
Gémes utca 1029
Gerbera utca 1028
Gerecse utca 1028
Gesztenyefa utca 1028
Géza fejedelem út 1029
Glück Frigyes út 1025
Gomba utca 1025
Görgényi út 1025
Gül Baba utca 1023
Guyon köz 1026
Guyon Richárd utca 1026
Gyémántos lépcső 1021
Gyergyó utca 1026
Gyíkfű utca 1029
Gyöngyvér utca 1029
Gyöngyvirág utca 1028
Gyopár utca 1028
Gyorskocsi utca 1027
Gyulai Pál utca 1029
Hankóczy Jenő utca 1022
Harangvirág utca 1026
Harcsa utca 1023
Hargita utca 1026
Harmatcsepp utca 1028
Hársalja utca 1029
Hárshegyi krt. 1021
Hárshegyi út 1021
Határ utca 1029
Hattyú utca 1027
Házmán utca 1026
Hegyi utca 1026
Heinrich István utca 1021
Henger utca 1027
Hidász utca 1026
Hideg utca 1028
Hidegkúti út 1028
Hímes utca 1029
Hírnök utca 1029
Hiúz utca 1026
Homokóra utca 1029
Honfoglalás utca 1029
Honvéd utca 1028
Horvát utca 1027
Huba vezér utca 1029
Hunyadi János utca 1028
Hűvösvölgyi út 1026
Imola utca 1028
Irányi Dániel utca 1029
Irén utca 1021
Jánosbogár utca 1028
Járóka utca 1028
Jegesmedve lejtő 1028
Jegesmedve utca 1028
Jókai utca 1028
József Attila út 1029
Józsefhegyi lépcső 1025
Józsefhegyi utca 1025
Júlia utca 1026
Jurányi utca 1027
Kacsa utca 1027
Kadarka utca 1028
Kandó Kálmán utca 1027
Kánya utca 1028
Kapás utca 1027
Káplár utca 1024
Kapor utca 1022
Kapy utca 1025
Karabély utca 1026
Kardos utca 1028
Kárpát utca 1029
Kassa utca 1028
Kavics utca 1025
Kazinczy utca 1028
Kecskehegyi út 1028
Kelemen László utca 1026
Keleti Károly utca 1024
Kenyérmező utca 1028
Kér utca 1029
Kerékhegyi utca 1029
Kerényi Frigyes utca 1028
Kertváros utca 1028
Keselyű út 1025
Keskeny utca 1021
Kevélyhegyi utca 1028
Kilátás utca 1025
Kilincs utca 1028
Kinizsi Pál utca 1029
Kisasszony utca 1028
Kisfaludy utca 1029
Kisgazda utca 1028
Kitaibel Pál utca 1024
Kő utca 1028
Kőfejtő utca 1029
Kőhárs utca 1021
Kőhegyi út 1028
Kokárda utca 1028
Kökény utca 1028
Kölcsey utca 1028
Kolozsvár utca 1028
Kolozsvári Tamás utca 1023
Komjádi Béla utca 1023
Kondor út 1025
Kondorkert utca 1025
Kopogó lépcső 1022
Koppány vezér utca 1029
Kőrös utca 1028
Kőrózsa utca 1028
Kossuth Lajos utca 1028
Kővári út 1028
Kövidinka utca 1028
Községház utca 1028
Köztársaság utca 1029
Krecsányi utca 1025
Küküllő utca 1026
Kulcs utca 1028
Kulpa utca 1025
Kupeczky utca 1025
Kuruc utca 1021
Kuruclesi út 1021
Kút utca 1024
Labanc utca 1021
Labdarózsa utca 1029
Lajos utca 1023
Látóhegyi út 1029
Léc utca 1029
Lehel utca 1028
Len utca 1028
Lepke köz 1026
Lepke utca 1026
Leshegy utca 1028
Lévay utca 1022
Levél utca 1023
Liliom utca 1028
Lipótmezei út 1021
Lipthay utca 1027
Líra utca 1029
Lívia utca 1025
Lóczy Lajos utca 1022
Lórántffy Zsuzsanna lépcső 1026
Lórántffy Zsuzsanna út 1022
Lotz Károly utca 1026
Lövőház utca 1024
Lublói utca 1023
Lukács utca 1023
Lupény utca 1026
Madár utca 1025
Magdolna utca 1029
Majális utca 1025
Mák utca 1022
Malomcsárda utca 1028
Mandula utca 1025
Marcibányi tér 1022
Margit körút 1027
Margit krt. 1024
Margit tér 1023
Margit utca 1023
Mária utca 1028
Máriaremetei út 1029
Maros utca 1028
Mátra utca 1028
Mecenzéf utca 1025
Mechwart lépcső 1024
Mechwart liget 1024
Mechwart tér 1024
Mecset utca 1023
Medve utca 1027
Méh utca 1029
Mester utca 1028
Mészégető utca 1029
Miatyánk utca 1028
Mikes Kelemen utca 1028
Mikszáth Kálmán utca 1028
Modori utca 1021
Moszkva tér 1024
Muflon utca 1029
Muhar utca 1028
Muraközi utca 1025
Nádasdy Ferenc utca 1029
Nádor utca 1029
Nagy Imre tér 1027
Nagy Lajos tér 1026
Nagyajtai utca 1026
Nagybányai lépcső 1025
Nagybányai út 1025
Nagykovácsi út 1029
Nagyrét utca 1029
Nagyvárad utca 1028
Napraforgó köz 1021
Napraforgó utca 1021
Napsugár lépcső 1025
Napsugár utca 1025
Napvirág utca 1025
Nedü utca 1028
Noémi utca 1028
Nóra utca 1028
Nyár utca 1028
Nyáry Pál utca 1029
Nyéki út 1021
Nyúl utca 1024
Ördögárok 1029
Ördögárok utca 1028
Orgona utca 1023
Orló utca 1026
Örökzöld utca 1028
Orom utca 1029
Orsó utca 1026
Ösvény utca 1028
Ötvös János utca 1021
Őzgida köz 1025
Őzgida utca 1025
Páfrány út 1025
Páfránykert utca 1025
Páfrányliget utca 1025
Pajzs utca 1025
Palánta utca 1025
Palatinus utca 1025
Pálos utca 1021
Pálvölgyi út 1025
Párás utca 1029
Pasaréti köz 1026
Pasaréti tér 1026
Pasaréti út 1026
Patakhegyi utca 1028
Patróna utca 1028
Pázsit utca 1026
Péch Antal utca 1029
Pengő köz 1024
Pengő utca 1024
Pentelei Molnár utca 1025
Petőfi utca 1028
Petrezselyem utca 1024
Pinceszer utca 1028
Piszke utca 1028
Pitypang utca 1025
Pozsonyi utca 1028
Présház utca 1022
Prímás utca 1026
Pusztaszeri köz 1025
Pusztaszeri út 1025
Radna utca 1026
Rákóczi utca 1028
Rákos utca 1028
Rend utca 1028
Repkény utca 1023
Rét lépcső 1022
Rét utca 1022
Retek utca 1024
Rezeda utca 1028
Rézsü utca 1029
Rhédey utca 1026
Riadó utca 1026
Ribáry utca 1022
Rigó utca 1029
Rodostó utca 1028
Rókushegyi lépcső 1022
Rómer Flóris utca 1024
Rózsa utca 1028
Rózsahegy utca 1024
Rügy utca 1026
Ruszti út 1022
Ruthén út 1025
Sajka utca 1023
Sarolta utca 1025
Sasbérc utca 1029
Selyemakác utca 1025
Simon utca 1029
Síp utca 1028
Sodrás utca 1026
Sólyomvölgy utca 1029
Som utca 1029
Sövény utca 1026
Sóvirág utca 1028
Szabadság tér 1029
Szabadság utca 1028
Szakadék út 1021
Szalamandra köz 1025
Szalamandra út 1025
Szalonka út 1025
Szalonkales utca 1025
Szamorodni utca 1028
Szamos utca 1028
Szarvashegy utca 1028
Szász Károly utca 1027
Széchenyi utca 1028
Szegedi Róza utca 1029
Szegfű utca 1028
Széher út 1021
Szemlőhegy utca 1025
Széna tér 1024
Szent Gellért utca 1029
Szent István utca 1029
Szent József utca 1029
Szent László utca 1029
Szentháromság utca 1029
Szépecske utca 1025
Szepesi utca 1028
Széphalom utca 1021
Szépilona utca 1029
Szépjuhászné út 1021
Széplak utca 1026
Szépvölgyi dűlő 1025
Szépvölgyi köz 1025
Szépvölgyi út 1025
Szerb Antal utca 1021
Szeréna köz 1025
Szeréna út 1025
Szikla utca 1025
Szilágyi Erzsébet fasor 1024
Szilágyi Erzsébet utca 1028
Szilfa utca 1025
Szipka utca 1021
Szirom utca 1029
Szirt utca 1029
Szivarfa köz 1025
Szívvirág utca 1029
Táltos utca 1029
Tamara utca 1029
Táncsics Mihály utca 1028
Tapolcsányi utca 1022
Tárkony utca 1028
Tárnok utca 1028
Tárogató lejtő 1021
Tárogató út 1021
Tátra utca 1029
Temető utca 1028
Templom köz 1028
Templom utca 1028
Testvér köz 1028
Tisza utca 1029
Tiszafa utca 1025
Titán utca 1028
Tizedes utca 1024
Töhötöm vezér utca 1029
Tökhegyi út 1028
Toldi Miklós utca 1029
Tölgyfa utca 1027
Tömörkény utca 1025
Tompa Mihály utca 1029
Tópart utca 1028
Torda utca 1029
Torockó köz 1026
Torockó tér 1026
Torockó utca 1026
Török utca 1023
Törökvész lejtő 1026
Törökvész út 1025
Tótasszonyi út 1028
Tövis utca 1026
Trombitás út 1026
Tujafa utca 1029
Tulipán utca 1022
Turbán utca 1023
Türbe tér 1023
Turista út 1025
Turul utca 1029
Tüske utca 1026
Üdülő út 1021
Újsor utca 1028
Úrbéres utca 1028
Ürömi köz 1023
Ürömi utca 1023
Üstökös utca 1027
Utas utca 1025
Üvegház utca 1028
Uzsoki utca 1029
Vadalma utca 1028
Vadaskerti utca 1021
Vadetető utca 1028
Vadkörte utca 1028
Vadorzó utca 1026
Vadrózsa utca 1022
Vajk fejedelem utca 1029
Vakond utca 1029
Várhegy utca 1028
Városhatár utca 1029
Varsányi Irén utca 1027
Varsányi udvar 1027
Váry köz 1028
Véka utca 1028
Vend utca 1025
Verecke köz 1025
Verecke lépcső 1025
Verecke út 1025
Vérhalom tér 1025
Vérhalom utca 1025
Veronika utca 1023
Versec sor 1021
Verseghy Ferenc utca 1026
Vezér utca 1029
Vidra utca 1027
Vihorlát utca 1025
Villám utca 1029
Vince utca 1024
Viola utca 1028
Virág árok 1026
Vitéz utca 1027
Vízesés utca 1028
Vízmosás utca 1028
Völgy utca 1021
Volkmann utca 1026
Vörösberkenye utca 1025
Vörösmarty utca 1028
Vöröstorony lejtő 1025
Vöröstorony lépcső 1025
Vöröstorony utca 1025
Zerind vezér utca 1029
Zilah utca 1022
Zivatar utca 1024
Zöldkert út 1025
Zöldkő utca 1025
Zöldlomb utca 1025
Zöldmáli lejtő 1025
Zöldmáli út 1025
Zrinyi Miklós út 1029
Zrinyi utca 1028
Zsellér utca 1028
Zsemlye utca 1021
Zsigmond köz 1023
Zsigmond tér 1023
Zsindely utca 1025
Zsíroshegyi út 1029
Zsolt fejedelem utca 1029
Zuhany utca 1025
Zuhatag sor 1026
Zuhatag utca 1021
Zuzmó utca 1029

Villanyszerelő Budapest II. kerület villanyszerelés

Villanyszerelő Budapest I.kerület, villanyszerelés

Villanyszerelő Budapest I.kerület, villanyszerelés 10 év tapasztalattal  06-20-3474-552

Budapest I. Kerület Várnegyed

villanyszerelő budapest1 . kerület
villanyszerelő budapest1 . kerület

Utca Irányítószám
Ág utca 1016
Aladár utca 1016
Alag utca 1013
Alagút utca 1013
Alkotás utca 1012
Alsóhegy utca 1016
Anjou bástya 1014
Anna utca 1014
Antal utca 1016
Apor Péter utca 1011
Apród utca 1013
Aranyhal utca 1011
Attila köz 1013
Attila út 1013
Avar utca 1016
Babits Mihály sétány 1014
Balta köz 1014
Batthyány tér 1011
Batthyány utca 1011
Bécsi tér 1014
Bem rakpart 1011
Bérc utca 1016
Berényi utca 1016
Bugát utca 1012
Clark Ádám tér 1013
Corvin tér 1011
Csalogány utca 1015
Csap utca 1016
Csónak utca 1015
Czakó utca 1016
Dárda utca 1014
Derék utca 1016
Dezső utca 1016
Dísz tér 1014
Döbrentei tér 1013
Döbrentei utca 1013
Donát köz 1015
Donáti lépcső 1015
Donáti utca 1015
Dózsa tér 1013
Fátyol utca 1013
Fazekas utca 1015
Fém utca 1016
Fenyő utca 1016
Feszty Árpád utca 1013
Fiath János utca 1015
Fő utca 1011
Fogas utca 1013
Fortuna köz 1014
Fortuna utca 1014
Franklin utca 1015
Galeotti utca 1016
Gellérthegy utca 1016
Gimnázium utca 1015
Gránit lépcső 1012
Gyorskocsi utca 1011
Győző utca 1012
Gyula utca 1016
Hadnagy utca 1013
Hajadon utca 1014
Halász lépcső 1011
Halász utca 1011
Halászbástya 1014
Harkály utca 1016
Hattyú utca 1015
Hegedűs köz 1013
Hegyalja út 1016
Hess András tér 1014
Hunfalvy utca 1015
Hunyadi János út 1011
Hunyadi László lépcső 1011
Ibolya utca 1014
Ilona lépcső 1015
Iskola lépcső 1011
Iskola utca 1011
Jácint utca 1015
Jávorka Sándor lépcső 1013
Jégverem utca 1011
Kagyló utca 1015
Kapás utca 1015
Kapisztrán tér 1014
Kard utca 1014
Kemál Atatürk sétány 1016
Kereszt utca 1013

Villanyszerelő Budapest I. kerület villanyszerelés

Király lépcső 1015
Kocsány utca 1016
Kőműves lépcső 1016
Korlát utca 1012
Körmöci utca 1012
Kosciuszkó Tádé utca 1012
Krisztina körút 1013
Krisztina krt. 1013
Krisztina tér 1013
Kuny Domonkos utca 1012
Lánchíd utca 1013
Lant utca 1014
Linzi lépcső 1015
Lisznyai utca 1016
Logodi utca 1012
Lovarda utca 1014
Lovas utca 1012

Utca Irányítószám
Magas utca 1015
Magyar asszonyok bástyája 1014
Málna utca 1011
Mária tér 1011
Markovits Iván utca 1011
Márvány utca 1012
Mátray utca 1012
Mészáros utca 1016
Mihály utca 1016
Mikó utca 1012
Móra Ferenc utca 1014
Naphegy tér 1016
Naphegy utca 1016
Németvölgyi út 1012
Nőegylet utca 1014
Nyárfa utca 1012
Nyárs utca 1016
Öntőház utca 1013
Orom utca 1016
Országház utca 1014
Orvos utca 1016
Ostrom utca 1015
Pala utca 1011
Palota út 1014
Pálya utca 1012
Párduc utca 1016
Pásztor lépcső 1013
Pauler utca 1013
Petermann bíró utca 1014
Piroska utca 1016
Ponty utca 1011
Roham utca 1013
Róka utca 1016
Sánc utca 1016
Sándor Móric lépcső 1013
Sarló utca 1013
Sikló utca 1013
Somlói út 1016
Szabó Ilonka utca 1015
Szalag lépcső 1011
Szalag utca 1011
Számadó utca 1016
Szarvas tér 1013
Szeder utca 1015
Székely utca 1011
Széna tér 1015
Szent Gellért lépcső 1013
Szent Gellért rakpart 1013
Szent György tér 1014
Szentháromság tér 1014
Szentháromság utca 1014
Szilágyi Dezső tér 1011
Színház utca 1011
Szirom utca 1016
Szirtes út 1016
Szőnyeg utca 1011
Tábor utca 1012
Táncsics Mihály utca 1014
Tárnok utca 1014
Tibor utca 1016
Tigris utca 1016
Toldy Ferenc utca 1015
Toldy lépcső 1015
Tóth Árpád sétány 1014
Tündérlaki út 1016
Úri utca 1014
Vám utca 1011
Vándor utca 1015
Váralja utca 1013
Várfok utca 1012
Várkert 1013
Vérmező út 1012
Ybl Miklós tér 1013
Zerge lépcső 1012
Zsolt utca 1016

Villanyszerelő Budapest I. kerület, villanyszerelés

Villanyszerelő Partner: anyanyelvi angol tanár Budapest

Angol tanulásom története egy angol anyanyelvi tanár segédletével.

Elsősorban le kell szögeznem, hogy számomra a nyelvtanulás mindig is nehézséget okozott. Ez már az általános iskolás éveim alatt, az 5. évfolyamban kezdődött. Mivel az a tanárnő, aki minket tanított volna angolra, beteg lett, ezért az iskola igazgató helyettese, Jolán néni, akitől mondanom sem kell mindenki tartott, helyettesítette őt. A mi sulinkban nem az volt a rettegett fenyegetés, hogy „Ha nem viselkedtek” mehettek az igazgatóhoz, hanem, „Ha nem fejezitek be, mehettek bizony Jolán nénihez!” és az, hogy ezek tükrében tettük meg az angoltudáshoz vezető rögös úton az első lépéseinket, nem tűnt túl jó jelnek. Mivel annak idején elég bizonytalan, önbizalom hiányos, duci, pattanásos lány voltam, ezért nagy valószínűséggel senki nem stresszelt erre úgy rá, mint én.  És ahogy az lenni szokott Jolán néni, már a 2-3. órán engem hívott ki felelni, és iszonyatosan gúnyosan becsmérelte a kiejtésemet. Ez az élmény kb. 10 évre meghatározta az angolhoz való hozzáállásomat.

anyanyelvi angol tanar Leo Tran Budapest
anyanyelvi angol tanar Leo Tran

Az újonnan érkező angol tanárunk egy tüneményes, kedves hölgy volt, mindenkit hamar levett a lábáról, az osztálytársaim nagy része hamar megkedvelte, őt is és az angolt is, de valahogy én nem tudtam szabadulni a régi rossz emlékektől, hogy nem tudom megtanulni azt a rengeteg furcsa szót, de ha még sikerül is megtanulnom, a kiejtésem biztosan pocsék. Nagy szorgalommal, de még nagyobb félelemmel, igyekeztem tanulni angolul, sajnos nem sok sikerrel és épphogy csak meglett az évem. Aztán nagy nehézségek árán a következő évem is.

Ez az egész még inkább elszomorító volt számomra, mivel minden más tantárgyból, jól teljesítettem. A szüleim az egyik angol magántanártól a másikig küldtek, melynek eredményeként, picivel jobb lett az angoltudásom, de a tárgyal szembeni rossz érzéseim továbbra sem múltak, és sajnos még mindig nem tudtam a jobb eredményeket hozni, hogy legalább egy hármast elérjek. Mindez így ment egészen az angol érettségiig, amikor is megkönnyebbülve nyugtáztam magamban, hogy éppen annyi a tudásom, hogy ha egy turista megszólít, akkor útba tudom igazítani.

Csak sajnálatos módon azzal a ténnyel nem számoltam, hogy a mai világban elengedhetetlen az angol nyelvtudás. Egy napon torkig lettem azzal a ténnyel, hogy folyton hátrányt szenvedek a nem tudásom végett, mind a munkaerőpiacon, mind pedig az információk áramlásában. Számítógép használat során folyton idegen nyelvű, ismeretlen szavakba botlottam, így végül arra a döntésre jutottam, hogy beiratkozom egy angol nyelvtanfolyamra. Nagy volt bennem a félelem, hogy nagyon nehezen fogok előrébb jutni, haladni, de azonnal szembetűnt, hogy ez most teljesen más.

A csoportunk vezetője egy anyanyelvi angol tanár lett, aki az órák alatt csak és kizárólag angolul beszélt. Ez a módszer mondhatom, hogy nem volt ismeretlen számomra, a középiskolai tanárunk is próbálta alkalmazni, de ebben az esetben ez teljesen más volt. Ez a módszert teljesen másként hatott ránk, nem kimondottan kellett a nyelvtanra koncentrálnunk, mondhatni, az csak úgy ragadt ránk (persze azt is kellett azért mellé tanulni), de inkább a gondolkodásmódra hangolódtunk rá mindannyian. Mindenféle stresszelés nélkül, úgy, mint a kisgyerekek tanultuk a nyelvet, figyeltünk és igyekeztünk megérteni a tanárnőt.

Az egészben még az is izgalmas volt, hogy a tanárnő nem tudott valami jól magyarul beszélni, ezért szinte kézzel-lábbal, de igyekeztünk megértetni magunkat, és nem volt az a félelem bennünk, hogy válaszként egy olyan nyelvtani kifejezést kapunk, aminek nem értjük a gyakorlati alkalmazását. Mindannyian nagyon szerettük és élveztük az órákat, gyakorlatilag játszva tanultunk, olyannyira, hogy hazafelé a buszon utazva, pár nap elteltével angolul próbáltunk kommunikálni egymással. Mindezek után és miután jó pár (magán)tanárnál jártam biztosan állíthatom, hogy nyelvet tanulni anyanyelvi tanártól lehet a legjobban.

Csatlakozások

Két nagyon fontos szerepük van a vezetékcsatlakozásoknak. Minél jobb elektromos csatlakozást kell kiépítenünk, illetve a mechanikai szilárdságot is biztosítanunk kell!

Csatlakozások

Felejtsük el a vezetékek összesodrását, szigetelőszallagozását! Mivel hajókon mindig hajlékony vezetéket alkalmaznak, a vezetéket előkészítés nélkül általában nem csatlakoztatjuk.  Az elemi szálakból álló vezetéket önmagában nem célszerű csavaros szorítóba, sorkapocsba („csoki”) fogni, mert a szálak szétnyomódhatnak, egyesek kimaradnak, letöredeznek, így sem elektromosan, sem mechanikusan nem lesz jó a csatlakozás. Az a megoldás is hibás, amikor a szálakat valaki összesodorja, majd beónozza. A lágy ón ugyanis idővel a csavar szorítóereje alatt megfolyik, a csatlakozás pedig kilazul. Ilyen esetben érvéghüvely alkalmazása a megoldás, vagy a nélkül, amelyet egy erre a célra szolgáló fogóval szorítunk a vezetékre.  Így a szálak nem bomlanak szét, letöredezni sem fognak, a vezeték teljes keresztmetszetében fel lesz használva a csatlakozáshoz, és a szigetelt érvéghüvely még a hajlító igénybevételre is bizonyos védelmet nyújt.

Gyakran használnak sarus csatlakozásokat is! Ezek között szerepelnek az autóiparból ismerős sarus csatlakozók és a különböző csavarokkal lefogatható szemes saruk. Ezek közül is a szigetelt saruk, amelyek egy műanyag hüvellyel vannak ellátva.  A műanyag színe lehet kék, piros vagy sárga. Ez mutatja a befogható vezeték legnagyobb keresztmetszetét. A sarukat préseléssel rögzítsük a vezetékre. A préseléshez szükséges saruzó fogó egyszerű kivitelben olcsón megvásárolható autós- és szerszámboltokban, de komoly munkához érdemes beruházni egy profi racsnis szerszámba. A préseléshez a vezetéket csupaszoljuk le, dugjuk be a saruba és a fogóval szorítsuk rá. Biztosabb csatlakozásért egymás mögött kétszer is rápréselhetünk, illetve vannak fogók amelyek eleve két helyen szorítják össze. Fontos, hogy minden csatlakozást próbáljunk ki. A jól krimpelt sarunak erős rángatásra sem szabad lejönnie, ha ez mégis megtörténik, akkor dobjuk el és csináljunk újat. Használt sarut ne próbáljunk újra felrakni, és természetesen csak az ehhez megfelelő szerszámmal saruzzunk, kalapáccsal összenyomott saru előbb-utóbb hibás lesz. Nagyobb átmérőjű vezetékek esetében (10 mm2 felett) saruzásához komolyabb szerszámokat használjunk, és mivel ilyen kábelek általában kevés helyen vannak (akkumulátor és nagyáramú fogyasztók környékén) valószínűleg érdemes szakember segítségét hívni, ha ilyet kell elkészíteni.

Villanyszerelésnél milyen vezetékkel, és hogyan dolgozzunk?

Nem mindegy, hogy szerelésnél milyen vezetékeket használunk. Számos mechanikai igénybevételnek van kitéve a hajón, rázkódásnak, rezgésnek, mozgásnak. Tömör vezetékek használatát nem is javasoljuk, ezek ugyanis az idő előrehaladtával eltörhetnek, ráadásul behúzni sem könnyű. A sodrott, hajlékony vezeték sokkal megbízhatóbb. Létezik kifejezetten hajós felhasználásra gyártott, finom szálakból álló, szálanként ónozott extra-hajlékony vezeték, bár ez hazánkban nehezen beszerezhető, autóipari vezeték viszont igen, erre a célra az is jó! A normál PVC szigetelésű vezeték többnyire megfelelő, de egyes helyekre, pl. motortérben vezetett, vagy szabadban lévő (tipikusan fényekhez, vagy árbocba vezetett) helyekre hő- és napsugárzás-álló szigeteléssel ellátott vezeték szükséges.

Villanyszerelésnél milyen vezetékkel, és hogyan dolgozzunk?

A vezetékeket amennyire csak lehet, rögzítsük csőben vagy bilincsekkel, átvezetéseknél ügyeljünk arra, hogy esetleg éles peremek ne dörzsöljék ki a szigetelést. Amennyiben a szerelés igényes, a vezetékek nem össze vissza futnak, hanem rögzítve, kötegelve. Sok szenvedéstől megkíméljük magunkat a későbbiekben azzal, ha a végeket feliratozzuk, illetve rajzolunk magunknak kapcsolási rajzot, és azt későbbiekben is naprakészen tartjuk.

Legfőbb paramétere a vezetéknek a keresztmetszet. Ez azt mutatja, hogy egy vezeték egy mm2 keresztmetszetű. Ettől függ, hogy mekkora terhelhetőséggel bír. Gyakran előforduló hiba, hogy a vezeték méretezésénél csak a megengedett maximális áramerősséget veszik figyelembe. Ez viszont még nem elég! Vezeték kiválasztásánál két korlátozó tényező van amire oda kell figyelni. Egyrészről az előbb említett maximális áramerősséget. Ugyanis az átfolyó áram melegíti a vezetéket, és meg kell akadályozni, ne melegedjen túl a terheltség következtében. Az, hogy milyen áramerősséget visel el egy vezeték attól függ, hogy szabadon, vagy zárt térben vannak, azonban gyakran nem elegendő, ugyanis a vezeték ellenállásán feszültség fog elveszni, így a fogyasztó nem kapja meg a működéshez szükséges feszültséget. Ez elég problémás tud lenni 12 voltos rendszerekben, hiszen ott  már egészen kis feszültségveszteség is nagy csökkenést jelent. Különösen hosszú vezetékeknél jóval nagyobb keresztmetszet szükséges, mint amit pusztán a legnagyobb áramerősség indokolna.

Villanyszerelés hibakeresés

Törekedjünk szisztematikus munkára a hibakeresés során. Ha tapasztalatunk azt mutatja, hogy valamelyik fogyasztóhoz nem jut el az áram, akkor kezdjük visszafelé követni az áram útját az akkumulátor felé. Erre a célra használhatunk próbalámpát, vagy voltmérőt, multimétert. Minden egyes csatlakozás előtt és után is mérjünk, így azon pont után lesz a hiba, ahol megjelenik a feszültség. Mozgassuk meg a csatlakozásokat, illetve keressünk melegedésre, égésre utaló nyomokat. Ha rossz a csatlakozás, javítsuk ki! Csavaros csatlakozások estében elegendő a tisztítás és a csavar meghúzása. A sarus csatlakozásnál ellenőrizzük le, hogy megfelelően szoros-e, nincs-e eltörve a vezeték a saru tövében. Ha igen, tegyünk fel új sarut. Hibás kapcsolót, biztosítékot hasonló módon tudunk ellenőrizni.

Villanyszerelés hibakeresés

Ha a műszerünkön van vezetékfolytonosság-mérő (sípol, ha nincs szakadás), akkor ezzel is ellenőrizni tudjuk a vezetéket.

Fontos, hogy a hibásan működő eszköz működése közben is mérjünk, ugyanis hibás érintkezés által okozott feszültségcsökkenés  csak a nagyobb áram esetén jön elő. Ilyen jellegű problémára gyanakodhatunk, akkor  ha hibás működés csak nagyobb áramfelvétel pillanatában jelentkezik (pl. autopilot a motorja működésekor „megbolondul”).

A biztosítékok fontos szerepet töltenek be, a hiba esetén fellépő nagy áramfelvételt és annak következményeit megakadályozzák. Megosztóak azon vélemények, miszerint  az automata vagy az egyszer használatos biztosítékok megbízhatóbbak, jobbak-e. Az automata biztosíték előnye, hogy visszakapcsolható, a kiégett biztosíték cserélhető, ha van tartalék. Ellenben az automata jóval bonyolultabb szerkezet, több hibalehetőséggel. Egyet azonban ne felejtsünk el,ok nélkül a biztosíték nem old ki! Ha mégis kiégett vagy leoldott, először az okot kell megkeresni. Amennyiben ez egy pillanatnyi probléma (kiégő izzó, vagy szerelés közben véletlenül rövidzár), akkor nyugodtan visszakapcsolhatjuk vagy cserélhetjük, de ha nem járunk utána a hiba okának, akkor visszakapcsolással, pláne a nagyobb értékű biztosíték berakásával nagyobb bajt vagy tüzet is okozhatunk. Rendszer bővítéskor először is meg kell vizsgálni, hogy az áramkör mennyire terhelhető, ezt az új eszköz maximális áramfelvételének ismeretében eldöntendő. Ha lehetséges, és van elég helyünk a kapcsolótáblán, érdemes külön áramkört kialakítani, ez a későbbi üzemeltetést megkönnyíti. Ehhez valószínűleg új vezetékeket kell bekötni, ami nem mindig egyszerű feladat szűk helyen. Javasoljuk, hogy minden felhasznált anyag a lehető legjobb minőségű legyen!